2009. április 27., hétfő

Figgate Park I.






Figgate Park I.

Van sok hely, ami szebb Edinburghban, de mivel közel volt, ide jártunk legtöbbet. Egy vadregényes sebesen sodró patak, a partján különféle szép növény, fa, néhány helyen átjáró kis híddal, és egy kis tó. Ide jártunk kacsát etetni, sétálni, a harmatot figyelni ahogy felszárítja a nap,botot lógattunk a vízbe azaz "horgásztunk" kavicsot dobtunk és figyeltük a keletkező köröket, a kis hidakról botot dobtunk és figyeltük hogy bukkan fel a másik oldalon, ahogy viszi a víz. Rengeteg féle madár van itt, a gyönyörű, romantikus hangú sirályok, az éhes seregélyek, akik, ha leülünk nyugodtan egyre közelebb merészkednek, és figyelhetjük ahogy a felnőtt seregélyek etetik a mohó, éhes, serdülő fiókákat ott előttünk. Az agresszív, erőszakos hattyúk, a vadkacsák, a vadlibák, akik a partra jönnek egész közel és úgy követelik a kenyeret, én féletm tőlük kicsit :), aztán a kedvenceim a fekete-fehér kacsák, akik sose kértek a hozott kenyérből de fantasztikus volt nézni ahogy nagyon sokáig bírják a viz alatti úszást. A piros lábú vizicsibe, Benedek nagy kedvence és láttunk szürke gémet is, halászás közben, mozdulatlanul állt, állt aztán hirtelen kikapott a vízből egy halat.
A parkban tavasszal szinte nárcisztenger található, rengeteg. Sok kutyás, kevéske kisgyerekes. Van a közelben játszótér, arról írok majd külön és teszek fel képet. Közel van sok másik látnivalóhoz pl. Portobello, Arthur Seat, Dr. Dean's Garden, a tavak, amikről még írni fogok. Van a közelében egy gyerekbarát beülős hely, sajnos most nem jut eszembe a neve, valami part...ez milyen...a goggle map új funkciója..odamentem virtuálisan, megnéztem: Party Planet-nek hívjak. Szóval arra az esetre, ha esne az eső.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök ,hogy rátaláltam a blogra és még végig böngészem jobban, mielőtt végleg döntenénk, hogy odautazunk-e, bár kicsi az esély hogy nem. Csak egy kérdés, hogy így május tájékán van esély, hogy kegyes az időjárás a városnézés-csavargáshoz? Előre is köszönet a válaszért és remélem lesznek további képek és ötletek. Üdvözlettel, Eszter

    VálaszTörlés
  2. Május környéke szerintem az egyik legjobb időpont az odautazáshoz, nagy valószinűséggel kegyes lesz az időjárás-szerintem! Lehet hűvös, a szél az elég gyakori, az eső nem annyira, mint itthonról gondolja az ember. December elején pl. egyszer az egész napot szemerkélő esőben csavarogtuk végig, mert akkor voltak vendégeink Magyarországról, valahogy másképp esik az eső, az sem volt rossz. Egy másik vendégünknek szeptember hónapban gumicsizma vásárlással kellett kezdenie, mert az első napjukon annyira esett, de még aznap elállt, és a 10 további napjukon gyönyörű idő volt. Jönnek még képek, ötletek olyan sok van még. :)

    VálaszTörlés
  3. Egyszóval azt akartam írni, hogy én ragyogó napsütést jósolok Nektek, persze azért polár pulcsit, és a vízhatlan dzsekit is érdemes elvinni.

    VálaszTörlés